Energiatakarékosság és környezetvédelem |
Ezen az oldalon négy kiemelten fontos kérdésről ejtünk szót és ezeken keresztül mutatjuk be a RenoGlas környezetvédelemmel kapcsolatos állásfoglalását:
Energiafelhasználás Korunk egyik legfontosabb, szinte minden nap felmerülő kérdése az energiamegtakarítás, és a környezetbarát energiafelhasználás. Annak érdekében, hogy ezek a szempontok megvalósuljanak az Európai Unió és ezen belül Magyarország is szigorítja környezetvédelmi szabályait. Új épületek építésénél már kötelező az energiatanúsítvány (lakás-zöldkártya) és hamarosan majdnem minden lakóingatlan eladásánál szükséges lesz az ilyen dokumentum. Ha ellátogatunk az ilyen tanúsítványt kiállító szakértők honlapjára, láthatjuk, hogy a külső nyílászárók felújítása, és az utólagos hőszigetelés az első helyen áll ajánlásaik között. Ez épületeink egyik gyenge pontja. Amennyiben javítunk ezen a hiányosságon
1) kevesebb energiát fogyasztunk, óvjuk a környezetet és kevesebbet fizetünk a fűtésért 2) ugyanannyi energia felhasználásával télen magasabb hőmérsékletet, nyáron pedig alacsonyabbat érünk el 3) amennyiben a későbbiekben el kívánjuk adni ingatlanunkat és tanúsítványra van szükségünk, mindenképpen kedvezőbb elbírálásban részesülünk, mint az ablakfelújítás előtt
A fák védelmében Meglévő fa nyílászáróinkat hosszú évek alatt felnevelt fák törzséből vágták, alakították ki. Egy faablak eltávolítása percekben mérhető míg egy sudár fenyőtörzs évtizedekig fejlődik. Amennyiben lecseréljük fa nyílászáróinkat mindez hiába történt a kivágott fa előbb kerül leselejtezésre mint arra szükség lenne. Esetenként ez indokolt lehet, de az ablakcsere helyett az ablakfelújítás és az utólagos hőszigetelés olyan alternatívát nyújthat mely során nem kerül sor pazarlásra. A már kivágott fa pedig még hosszú ideig betölti feladatát.
Hulladékminimalizálás A RenoGlas működésének egyik fő szempontja, hogy minél hatékonyabban és minimális hulladékkal dolgozzunk. Az bontás nélküli ablakfelújítás eleve kevesebb hulladékot jelent, mint az ablakcsere, hiszen nem dobjuk ki a meglévő keret. A keletkezett hulladék a régi üvegcserepeket jelenti amelynek egy része újrahasznosítható másik része pedig az erre a célra fenntartott lerakóhelyeken elhelyezhető. Az ablakfelújítás előkészítése során nagy gondot fordítunk a pontos számításokra így a termelés optimalizálására. Célunk, hogy akár többlet időráfordítással is biztosítsuk, hogy a megmaradó használhatatlan hulladék minimális mennyiségű legyen.
Csökkentjük a műanyag-felhasználást A RenoGlas ablakfelújítás során használt műanyagelemek mennyisége mintegy 6-8%-a az ablakcsere során használt műanyagnak. Csak annyi PVC-elemet alkalmazunk, amennyi feltétlenül szükséges. Ahol lehet fa pótlásokat és eredeti elemeket használunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a műanyag nem bomlik le és nem nevezhető környezetbarát anyagnak. Mindezzel együtt a mai életben szinte nélkülözhetetlen anyaggá vált ezért célszerű alkalmazni. Éppen ezért igyekszünk a lehető legkevesebb műanyag felhasználásával maximálisan védeni a környezetet. Szerintünk nem kell nyakatekert módon magyarázkodni, hogy miért „jó” a műanyag-felhasználás a környezetnek. A lehető legkevesebb műanyag-felhasználás elérése a cél, mindezt hatékonyan kivitelezési folyamatok mellett, és minél kevesebb hulladékkal kell megvalósítani. Fontos tudnunk, hogy Európa több országában a nyílászárók értékelésénél a gyártás közben felhasznált energia is számításba jön. Természetesen az ablakfelújítás és az utólagos hőszigetelés ebben a rendszerben még nagyobb előnyöket mutat. |